Családi vacsora, és az ausztriai munkavállalás

Nem gondoltam volna, hogy így telik el a vacsora, amire az egész család hivatalos volt. Kissé kényelmetlenül végződött, részben a mi hibánk, az nélkül hogy bármi rosszat is tettünk volna.

A kapcsolatunk

Jani és én, 4 évvel ezelőtt jöttünk össze. Régi kapcsolat volt mér, nem is volt újdonság, hiszen egy iskolába jártunk, igaz ő két évvel felettem járt, akkor még nem is gondoltunk arra, hogy lesz ebből esetleg valami más is egyszer. Aztán ő elballagott, és 2 évig nem is nagyon találkoztunk, csak hébe hóba összefutottunk az utcán, vagy esetleg a szórakozóhelyen.

Aztán a sors úgy hozta, hogy ugyan abba az iskolába jelentkeztem, mint ahova ő járt. Én fodrásznak tanultam, ő pedig autószerelőnek. Már pár nap el is telt, mire összefutottunk úgy, hogy rájöttünk, hogy mind a ketten ide járunk. Elég nagy volt az iskola, emlékszem 3 szintes volt, és a fiúk amúgy is elég sokat tanultak szakmait, meg gyakorlat is sokszor volt, így nem is tűnt eddig fel, hogy Jani is ide jár. Igen csak meglepődtem, mert soha nem figyeltem fel rá mikor összefutottunk, hogy az évek során mennyit is változott. Magasabb lett sokkal, mint volt, és valahogy nem az a beesett fiú volt, hanem olyan másmilyen.

Az első „randi”

Igazából nem is nagyon nevezném randinak, hiszen nem csak ketten voltunk, és nem is hívott el sehová. Az iskola minden évben két alkalommal rendezett discot a tanulói számára. Egyet a téli időszak előtt, egyet pedig tavasszal, mint régen a farsang valami hasonlót. Te emlékszel még az osztály bulikra, vagy a discora? Emlékszem, senki nem akart táncolni, mert ciki volt a fél iskola előtt. Aztán jöttek a tanárok eleinte székfoglalóval, meg minden hasonlóval, de rájöttek, hogy mi már régen kinőtünk ebből. Szólt a zene, és klikkekben, a sarkokban vagy itt ott ácsorogtunk. Egyik pillanatban nem is tudom, hogy honnan, de oda keveredett Jani, és meghívott egy üdítőre. Persze a csajok csak mosolyogtak, meg toltak felé, hogy menjek csak nyugodtan…

A családi vacsora

grovenediger-359483_640Igaz ritkán kerül rá sor, mégis ha lehetőségünk van rá, egy hónapban egyszer összeülünk. Főként anyósom erőlteti ezt, hiszen ő szereti, ha együtt van a család. Nem mondom, hogy mi nem, csak annyira nehéz néha összehozni, hogy mindenkinek jó legyen, hiszen 3 vannak testvérek, mindenki a dolgán van, munka, család…

Sokat gondolkodtunk rajta, hogy melyik időpont lenne a legmegfelelőbb arra, hogy elmondjuk a jövőbeli terveinket. Végül arra jutottunk, hogy soha nem lesz jó időpont, így a családi együtt létet kihasználva most fogunk róla beszélni. Hogy mi volt a nagy dilemma? Az, hogy azon gondolkodunk hogy egy időre külföldön keresnénk munkát.

Mikor Jani az ebéd, és a kávé között kiejtette a száján az ausztriai munkavállalást, olyan sápadtak lettek a szülei, azt hittem rosszul lesz valamelyik. Még meg is kérdezték a többiek? Édesapa jól vagy?

Még nem került sor a kinti munkára, de az tény, és azon nem változtat semmi, hogy anyagilag jobb lehetőségeink lennének. Ma már mi is családban, közös otthonban gondolkodunk, és nehéz egyről a kettőre jutni itthon.