Számtech zsenik világa

A 21. században, látható és tendenciaszerű folyamat, hogy egyre több informatikusra, programozóra van szükség. Egyre többféle munkafolyamatnál automatizálásra van szükség, amihez pedig elengedhetetlenek a programozói tudással rendelkező szakemberek.

A programozók, nem csak a robotokat vagy automata folyamatokat képesek beállítani, de olyan számítógépes szoftvereket alkotnak, amikkel mi, egyszerű halandók is bonyolult feladatok végrehajtására leszünk képesek. Nem csak a munkahelyeken hasznosak ezek a modern technológiák. Már egy komolyabb webshop megalkotásánál is szükségesek a megfelelő tapasztalattal rendelkező informatikusok. Sőt, a későbbiek folyamán, egy bonyolultabb oldal esetében, az üzemeltetés, folyamatos karbantartás során is elengedhetetlenek. Én is hálát adok az égnek, hogy vannak ilyen okos emberkék, akiknek köszönhetően több területen is egyre könnyebb lesz az életem, a mindennapok során is. Ma már ugyanis nem csak a pénzünkkel való spórolás kerül előtérbe, hanem egyre inkább az idővel történő takarékoskodás is fontos lesz. Erre rendkívül alkalmasak, a ma már elég gyakori webáruházak.

Otthon én még mindig gázpalackkal oldom meg a főzést. A gáztűzhely, ugyanis nincs rákötve a gázvezetékre. Eddig, ha kifogyott a gáz a palackból, mindig el kellett menni a gázcseretelepre. Nemrég, azonban találtam egy oldalt, ahonnan előre megbeszélt időpontra lehet kérni, gázpalack cserét, házhoz szállítással. Itt egyből meg lehet nézni, a gázpalack árát is. Nagyon kényelmes ez a fajta megoldás. Visszahívást is lehet kérni, a weboldalon keresztül. Megbeszélünk velük egy időpontot, amikor biztosan itthon leszünk, és akkor fogják kiszállítani nekünk a palackunkat. Arra kell csak nagyon figyelni, hogy mindig ugyanakkora méretű palackot rendeljünk, mint amekkora nekünk is van otthon. Pb gázpalackból, van 11,5 és 23 kilós is. Nem mindegy, hogy milyet kérünk. Én is most már, kitapasztaltam, hogy körülbelül milyen időközönként használom el a gázt, és előre gondolkodva megrendelem a cserét. Így nincs olyan gondom, hogy főzés közben fogyna ki a gáz a palackból, és abba kellene hagyni.

Már több alkalommal is rendeltem tőlük, és mindig teljesen meg voltam elégedve, pontosan a megbeszélt időpontra hozták ki, és nagyon barátságos volt a futár is. Én nagy haszonélvezője vagyok, tehát a netes kereskedelem terjedésének. Érdekes dolog, hogy ilyen elavultabbnak számító megoldásokhoz is, mint, hogy gázpalackkal üzemeltetjük a tűzhelyet, modern technológiák kapcsolódnak, mint a webes rendelés.

Nem csak háztartásoknak szállítanak, viszont ettől a cégtől. A honlapon is látható, hogy rengeteg féle palack létezik. Különböző kisvállalkozásoknak is fuvaroznak speciális palackokat. Például szén-dioxid, nitrogén, argon gázzal töltött gázpalackokat is árulnak. Minden féle termékből, több méret is van, a gázpalack ára ennek megfelelően változik.